Elég ok a pesszimizmusra, ha az AI kilopja a pénztárcát a zsebünkből?
Imádjuk a bűvészeket és az illuzionistákat. Nem kivétel nélkül, de a többségünket lenyűgözi az a könnyedség, ahogy becsapják az érzékelésünket.
Persze van egy fontos kitétel. Az arra irányuló vágyunk, hogy becsapjanak. Ha egy bűvész az előadása közben kilopja a pénztárcánkat a zsebünkből, el leszünk ragadtatva. Ha ugyanezt egy zsebtolvaj csinálja a plázában... az teljesen más érzés.
De még ha vágyunk is arra, hogy becsapjanak, muszáj feltenni a kérdést: Miért? Ha csak azért, hogy kikapcsolódjunk, hogy szórakozzunk, az rendben van. Ha azért, hogy elmeneküljünk a valóság, az életünk elől, az súlyos probléma.
A VR becsap, de nem hazudik
A virtuális valóság olyan, mint egy bűvész. Az a feladata, hogy becsapja, megtévessze az érzékelésünket. A VR esetében nem kérdés, akarjuk-e ezt. Ha nem akarjuk, nem használjuk. Az viszont nagyon is kérdés, hogy miért akarjuk.
Erre lehet egy sor valóban jó okunk. Használhatjuk tanulásra, munkára, kikapcsolódásra és terápiás céllal is. Bizony, a VR óriási segítséget jelenthet a különböző fóbiák kezelésében és gyógyításában.
De biztosra vehetjük azt is, hogy forradalmasítani fogja az oktatást. És számos munkakört. Ezekhez képest kevésbé tűnik jelentősnek, hogy a játék, a kikapcsolódás is új szintre emelhető vele.
Akkor is álom, ha én csinálom?
Ám mielőtt még végleg elragadna minket a technooptimizmus: igen, a VR arra is alkalmas, hogy valaki elmeneküljön az élete, a problémái elől. Kit érdekel, ha a való világban kudarcot kudarcra halmozok, amíg a saját magam teremtette világban bárki és bármi lehetek?
Ez a technológia árnyékos oldala. Aki látta a “Ready Player One”-t, tudja, miről beszélünk. Aki nem, annak nagyon ajánljuk megnézésre. De bármennyire is könnyű a VR-ba belelátni egy disztópikus jövőt, akkor vagyunk korrektek, ha kimondjuk: nem a technológiával van a baj, hanem a meneküléssel.
Ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni. Mert a menekülésnek ezerféle módja létezik. És amíg az eszközt hibáztatjuk, nem nézünk szembe a valódi problémával. Egyébként az eszköz hibáztatása rendszerint az eszközzel szembeni (negatív) elfogultságból táplálkozik. Az olvasást pl. nem szoktuk hibáztatni. Sőt. De mi van, ha valaki azért olvas egész nap, mert így próbál elmenekülni a valóság elől?
Nem a technológia dönt szellemi nyomorba
Alapvetően semmi baj nincs a technológiai fejlődéssel. A baj azzal van, hogy a társadalmunk fejlődése nem tud lépést tartani vele. Miközben a természettudományok száguldanak, a társadalomtudományok csak messze lemaradva kullognak utánuk. Pedig a fejlettebb technológia fejlettebb etikát, erkölcsöket, szociális rutinokat igényelne.
Ez az egyre szélesebbre nyíló olló okoz egyre súlyosabb problémákat. És a VR ezekben csak mellékszereplő. Legalábbis egyelőre. Hiszen csak akkor hat ránk, ha mi is akarjuk.
Most akkor az AI bűvész vagy zsebtolvaj?
De mi van az AI cunamival? Mi van azzal a felfoghatatlan mennyiségű, AI generálta tartalommal, ami elől ha akarnánk, se tudnánk elbújni? Mi van azokkal a képekkel, hangokkal, videókkal, zenékkel, amiket egyre kevésbé tudunk megkülönböztetni az ember alkotta produktumoktól?
Évszázadokon át éltünk úgy, hogy hihettünk a különböző médiumoknak: a könyveknek, az újságoknak, a hangfelvételeknek, az álló- és a mozgóképeknek. Ennek a világnak vége. Kénytelenek leszünk megtanulni, hogy csak annak hihetünk, amit a valóságban látunk, hallunk, tapasztalunk.
Ez önmagában se nem jó, se nem rossz. Azért van vele bajunk, mert nem vagyunk hozzászokva. A régi világ szabályai szerint próbálunk játszani egy új világban.
Az új szabályok megtanulásában pedig a pedagógusok kulcsszerepet fognak betölteni. Vagy legalábbis kulcsszerepet kellene betölteniük. A kritikus gondolkodás mindig is fontos képesség volt. De talán még soha nem bírt ekkora jelentőséggel, mint most. Meg kell tanulnunk/tanítanunk, hogy az igazi kérdés nem az, hogy mit látunk. Az igazi kérdés az, hogy mit látunk VALÓJÁBAN?
Lényeg a lényeg: nem a technológia az ellenségünk. És nem az az igazi ellenségünk, aki a technológiát alantas célokra használja. Az igazi ellenségünk a saját tudatlanságunk, naivitásunk és az éberség hiánya. Ezek az okok. Minden más csak következmény.
Van okunk a pesszimizmusra? Minden bizonnyal. De a történelem során már számtalanszor voltunk a mainál nagyságrendekkel rosszabb helyzetekben. Azokat is túléltük és még mindig itt vagyunk. Ez nem elég ok az optimizmusra?
Zárásképpen hadd kérjünk egy kis segítséget! Ha van kedve és 2 perce, kattintson az alábbi hivatkozásra és tesztelje, mennyire képes az AI generálta képeket megkülönböztetni a valódiaktól! Nemcsak szórakoztató. Tanulságos is.
És ha kíváncsi arra, hogyan fogja a VR átalakítani az oktatást, úgy az alábbi hivatkozásra való kattintás elkerülhetetlennek tűnik: